A dolgot tegnap (április 5) kezdtük el csinálni, írtunk terepnaplót, ettünk krémest és rengeteget szakadtunk.

Célként a magunk szóraktatása mellett más emberek szórakoztatását jelöltük meg. Az első állomásunk a Károly kertben Károlyi-kertben (agressivgullfisk emlékeit tiszteletben tartandó kijavítottuk a nevet, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmünket) volt, ahol a könyvek elhelyezése után egy padon sunnyogtunk.

Sajnos egy forgatócsoport végig zavarta a könyvterjesztés szárbaszökkenését, mert ott koslattak a könyveink körül, ráadásul azt is látták, hogy mi tettük ki őket. A legjobban azon háborodtunk fel, amikor elkezdték manipulálni a rendszerünket: az összes könyvünket összeszedték és lerakták egyetlen(!) padra. A terjesztő brigád ennél a pontnál abbahagyta a krémesevést és rövid tanácskozás után az ismételt beavatkozás mellett döntött, átpakoltuk a könyveket.

Szerencsére az inkognitónkat végig sikerült megőrizni az akció ideje alatt. A filmeseken kívül nem is gyanakodott senki, hogy mi voltunk. (ők látták)

Ezek után vártunk, ugyanis feltett szándékunk volt, hogy figyelemmel követjük ki viszi el a könyveket, pláne azt, hogy mit visznek el. Volt például egy néni, aki először szisztematikusan körbejárta a park kukáit, majd a könyveinkhez érve válogatatott és egy Jókait elvitt. Még két könyvünk talált új gazdára, az egyiket egy fiatal nő kapta fel, őt – sejtelmeink szerint – az ötlet ragadta meg, mivel csak a könyvünkre elhelyezett üzenetet olvasta el, és már vitte is.

A Napos oldalról az volt az utolsó infónk, hogy gyerekek kezdték el babrálni. Testünket átfutotta az instant kétségbeesés: ennek annyi. Az egyik álnok kis béka első mozdulatával leszedte az üzenetet és föllapozta a könyvet. Már majdnem lemondtunk róla, amikor a kölök felismerte, hogy ez egy tök jó dolog, de nem neki szól. Az üzinket visszaragasztotta, és a könyvet szépen visszatette a helyére. (Itt mindannyian elérzékenyültünk egy kicsit.)

Végül az utolsó könyvet a parkőr bácsi vitte el, aki később meg is mutatta nekünk mit talált. Ártatlan szemekkel helyeseltünk neki, hogy ez tényleg jó ötlet. A bácsi gyorsan kifejtette: ez szerinte egy hindu jógás könyv, de csak kb. két hét múlva tudja visszahozni, mert most egy másik könyvet olvas – bólogattunk.

Napunkat a Szabó Ervin könyvtárban zártuk, ahol szartak a könyveinkre. Pedig az Óz a nagy varázslóra még azt is odaírtuk, hogy ez valójában nem mese, hanem egy közgazdasági allegória a monetáris politika vs. aranyfedezet kérdésében. Erre a traumára kénytelenek voltunk paradicsomlevessel válaszolni a Darshanban (pedig nem is szeretjük az ezoterikus izéket). Az egyik terjesztő életében további traumákat okozott, hogy a Garfield-ját senki nem vitte el. Hiába magyaráztuk neki, hogy nem mindenki szereti, ő ezt nem tudta elképzelni.

Akciónkat folytatni fogjuk, de ha bárki érez magában kapacitást a sunnyogó-terjesztésre, az tegye meg és jöjjön ide blogolni.

üdv,

a terjesztők